Otthon elkészíthető irtószer tippek egy rovarirtó szakértőtől
Mielőtt felsorolnánk a lehetséges otthoni hangya ellen bevethető készítményeket, leírnám azokat a folyamatokat, amiket mindenképpen meg kell tennünk a házilag előállított irtószer kihelyezése, alkalmazása előtt!
Hangya ellen az első lépés, amit meg kell tennünk, ha rovar mentesíteni szeretnénk az otthonunkat:
Ilyenkor a célunk az, hogy ne legyen elől semmi olyan dolog, ami vonzza őket:
Az élelmiszerek és a kommunális hulladék el és lezárása. Fedéllel lezárható, szinte „légmentes” műanyag konténerekben, kukákban.
Az összes élelmiszert, gyümölcsöket, zöldségeket, szörpöt stb. tegyük el, egy szintén zárható, védett helyre.
A lehullott morzsát, az ételdarabokat szedjük össze azonnal, és a jól lezárható szemetesünkbe gyűjtsük.
lyenkor a célunk az, hogy távolítsuk el azonnal a még élő példányokat:
Szükséges lehet, egy alapos porszívózás, mely azonban csak az épp ott lévő és az elhullott példányokat tünteti el, a rejtőzködő hangyákat vagy a tojásaikat nem.
Fontos, hogy ne felejtsük el a porzsák azonnali ürítését, mert amelyek még élnek, kimászhatnak a porszívóból és akkor bizony nem javul a helyzet.
A nagyobb bútorokat (szekrénysorokat, komódokat, ágyakat stb.) legalább 15 – 20 cm-re húzzuk el a faltól. Így a bútorok mögött (alatt) is felseperjünk-felmossunk.
A hatékony írtás érdekében végezzünk sós vagy a timsós vízzel való alapos és gyakori felmosást.
A hangyák a fal kisebb résein, különböző repedéseken, apró nyílásokon keresztül is behatolhatnak, így ezeket a nyílásokat érdemes szigetelni, betömni, hogy többé ezeket ne tudják a ki- be járáshoz használni.
Ha ezekkel az előkészületekkel megvagyunk, jöhet hangyák kiirtása házilag.
Hangya ellen házilag – hangyaírtó illóolajos keverék készítése otthon
Levendula illóolaj
Csepegtessen levendulaaromát a lakás azon pontjaira, ahol felfedezi a hangyákat, itt is a szag lesz az, ami elriasztja őket. Ha már elszaporodtak, irtópermetet készíthet, akképpen, hogy a cseppekhez adjon egy kevés vizet, majd fújja le őket.
Hangya ellen – borsmenta vagy fahéj illóolaj + ecet + víz – permet készítése
A legtöbb illóolajjal működik, de talán a borsmenta bizonyult a leghatékonyabbnak. Itt is egy keveréket készíthetünk ebből az illóolajból, majd permetezzük le őket és a felfedezett vonulási útvonalukat is!
– negyed csésze víz
– negyed csésze ecet
– 14 csepp illóolaj
A permet: negyed csésze víz + negyed csésze ecet +14 csepp illóolaj
Hangya ellen házilag – hangyaírtó keverékek készítése otthon
Sütőpor és kukoricaliszt
Készítsen egy keveréket a sütőporból és a kukorica lisztből (a sütőporból kevesebb is elég), majd szórja ezeket a vonulási útjukra, ha megoldható be a bolyba, a rovarok ezt magukkal viszik a fészekbe, ahol elfogyasztják, majd elpusztulnak tőle.
Őrölt fahéj
Ezek a bogarak érzékenyek a szagokra, vannak olyan illatok, amik vonzzák és olyanok, amik taszítják őket. Ennek a módszernek ez az alapja, a fahéj számukra nem tartozik a vonzó illatok közé és inkább kerülik, így lezárva, megakadályozva a vonulásukat.
Hangyaírtás szódabikarbóna és porcukor keverékkel
Ezzel a keverékkel odacsalogatjuk, majd csak ezután pusztítjuk el a kártevőket. Keverjük össze a cukrot és a szódabikarbónát és szórjuk rá a hangyákra, vagy csak azokra a helyekre, ahol általában meg szoktak jelenni. A hangyák ugyanis az édes íz miatt megeszik a keveréket, a cukorral együtt a szódabikarbónát is, ami viszont káros rájuk és elpusztítja őket.
Hintőpor, krétapor
A hintőporon és a krétaporon nem másznak keresztül a hangyák. Húzzon egy vonalat az ablakok, ajtók és azon pontok körül, ahol bemennek, és messzire el fogják kerülni.
Meddig érdemes próbálkozni a házilagos hangyaírtással?
Érdemes megjegyeznem, hogy maximum egy, esetleg két hét az, amit az otthoni kísérletezgetésre érdemes rászánni, és ez is csak abban az esetben javasolt, ha nem jelentős a hagyafertőzöttség, azaz csak egy – két hangyát találunk az otthonunkban és csak egy- egy helységben nem az összes szobában!
Ha az otthonában már tömegesen jelen vannak, és nagyon elszaporodtak, már semmit nem lehet a konyhaszekrényben dobozolás nélkül tárolni, mert már ott is hemzsegnek, akkor javasom, hogy minél előbb kérje a szakemberek segítségét!
A hangyák elszaporodása miatt kiirtásuk halogatása nem célszerű, mert idővel nehezebb és költségesebb folyamatot jelent. Cselekedjen azonnal!
Hívjon minket azonnal! 06-70/318-9108
Ha a kártevők kellemetlenkednek Önnél, a rovarirtó Rattler Kft. jön, a hangyák mennek.
Ez is érdekelheti Önt:
Hangyák ellen mit tehetünk a kertben