Hangyák ellen mit tehetünk a kertünkben?

Hangya ellen

Bejegyzés megosztása

Hangyák ellen a kertben ajánlunk ebben a bejegyzésünkben néhány tippet

Végre kisütött a nap, itt a jó idő, élvezhetjük a teraszon a napsütésben elfogyasztott kávénkat egy kis süteménnyel.

Egy pillanatra lerakjuk a ropogtatnivalónkat vagy a kávéscsészénket, és a szemünk sarkából látjuk, hogy szinte azonnal, egy fekete kis rovar mászik a poharunk szélén, a másik pedig majszolja a süteményt helyettünk.

Leterítjük a fűre a takarónkat, hogy egy nehéz nap után elnyújtózhassunk a kertben, épp békésen elszenderednénk, amikor a hangyák idegesítő, csiklandozó mozgását érezzük a bőrünkön, vagy rosszabb esetben, már a pólónk alatt.

A veteményesünkben szintén problémát jelenthetnek, mert szeretik a cukros, édes dolgokat, ezért előszeretettel rágják meg a gyümölcseinket. Ami akkor nem lenne zavaró, ha csak a földre lehullott termést dézsmálnák meg, de felmásznak a fákra és az ép gyümölcsöket is eszegetik.

A kertben általában a fekete hangya telepszik meg, több ezer fős kolóniában él a föld alá vájt üregekben. Szereti a meleget és a szárazságot, amikor a felső talajréteg kiszáradt, szinte repedezett.

A hangyák jelenléte mindig egy intő jel a kertünkben, amire érdemes odafigyelnünk.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy a gyümölcsfáinkon sok a levéltetű, a tetves növény kimondott hangyamágnes. A hangya és a levéltetű szimbiózisban élnek, ugyanis a hangyát a levéltetű által kiválasztott mézharmat vonzza. Szívesen fogyasztják ezt az „édességet”, ezért azok potrohának „masszírozásával” még intenzívebb mézharmat kiválasztására serkentik őket.

A hangya hálás ezért a csemegéért, ezért a hangyák segítik a levéltetveket abban is, hogy a természetes ellenségeiket a katicabogarat, a zengőlegyet elűzzék.

Amennyiben levéltetvek vannak a zöldséges veteményünkben, vagy a gyümölcsfáinkon az azt jelenti, hogy a fáradságos munkával vetett magjaink vagy ültetett palántáink pusztulásra vannak ítélve. Azért, mert a levéltetvek az új, kicsi hajtásokon, virágokon, és a növényeink termésein szívják magukba azok nedveit.

Ennek hatása nyomán a levelek bepöndörödnek, a hajtások elsatnyulnak, a levelek és a termések eldeformálódnak, a levelek megsárgulnak, elhalnak, lehullanak. Az is tudvalevő, hogy a növényekre veszélyes vírusokat terjesztenek, a hangyák gyakran egyik növényről a másikra viszik át őket, így közvetve a vírusok terjedésért is felelősek.

Hangyák írtása a kertben vegyszer nélkül, ha a fa törzsén és a levelein van sok kártevő:

Ez a tégely olyan hatóanyagot, azaz enyvet tartalmaz, amit a fa kérgére kell kennünk, és ebbe beleragadnak a hangyák, nem tudnak felmászni a termésig.

Hangya ellen a fákon hatásos szer:

Hangyák ellen hatékony szer a kertben Raupenleim grün.

A tennivalónk a hangyaírtóenyvvel:

  • Kell hozzá egy tiszta, még nem használt ecset vagy valamilyen spatula, (mi az 5-ös ecsetet fogtuk be erre a célra).

 

Maga a szer ragacsos, hiszen ebbe ragadnak bele a hangyák, ezért az ecsetet használat után azonnal érdemes elöblíteni.

Nincs más dolgunk, mint felkeverni az anyagot és lekenni vele a kezelendő fa törzsét 8- 10cm-es szélességben, kb. 2-3 mm vastagon.

  • Szükséges mennyiség: 450 g/m2.

 

Nagyon ügyelve arra, hogy amennyiben ki van kötve a fa, karózva van, vagy bármilyen zsinór, vezeték elhalad a fa mellett úgy, hogy az a fához hozzáér, akkor azt is le kell kezelnünk. Hiszen minden lehetséges utat el kell zárnunk a hangyák elől, hogy a lombkoronához eljussanak a kártevők.

A nagy esőzések után érdemes egy ismétlő, vékony rétegű felkenés a fák törzsén, akár a korábbi kezelt területen.

Az itt bemutatott Raupenleim Grün-t mi nem forgalmazzuk, mi kipróbáltuk és leírtuk a tapasztalatokat, hogy segítsünk Önöknek!

Itt beszerezhető:

Magyarországon a GRUBE oldaláról.

Továbbá megtaláltható az EBAY-en és az AMAZON -on is, kattitsanak a linkre!

A magaságyásban mit tehetünk a hangya ellen:

Több kert tulajdonos keres fel minket, azzal a problémával, hogy a magas ágyásában elszaporodtak a hangyák, minden paprika és paradicsompalántán mászik minimum 12 -15 darab.

Palántázás előtt, amikor még üres az ágyás:

Hatásos megoldás lehet, a boly forró vízzel való leöntése.

Érdemes a magaságyások széleit valamivel (én egy kis ásóval szoktam) megkapargatni, mert a szélekre teszik fel a hangyák a kokonokat, azaz “hangyatojásokat”.  Ezeket az asóval szedjük ki a földből.

Ha a földben találjuk meg a járatot, ahol mozgolódnak a hangyák, akkor a hangyabolyra kell önteni az első adag, legalább 5 liter forró vizet. Ezután fel kell túrni a földet, a bemeneti nyílástól lefelé, legalább 25 cm mélységig, mert a tojások a föld alatt, kb. ebben a mélységben vannak. Ilyenkor a járatokat, a rovarokat és a tojásokat is meg kell semmisíteni, úgyhogy ide jöhet a második adag forró víz. Fel kell ásni a földet, érdemes ellenőrizni, hogy meddig építették ki a fészküket. Ahol járataik vannak, ott a teljes területet le kell forrázni.

Majd másnap, pótoljuk a kivett földet, és mehetnek helyükre a palánták.

Mit lehet tenni ebben az esetben, ha már palánták vannak az ágyásban és a növényeken másznak a hanygyák és tele van levéltetvekkel a palánta?

Ilyenkor javasoljuk, hogy ellenőrizzék a palánták levelének az alsó részét, főként a friss hajtásokat, hogy vannak -e rajta levéltetvek. A válasz a legtöbb esetben: igen, vannak.

Ekkor, sajnos a levéltetvekkel kell először megküzdenünk, mert a hangyák elsősorban miattuk mászkálnak a paradicsompalántáinkon.

De sebaj, mert van egy otthon elkészíthető fegyverünk és egy bevált házi praktikánk.

Az irtószer keverék:

  • 3,5 % -os zsíros tejből 0,2 dl-hez, adunk
  • 0,1 dl vizet.

Ezt a keveréket jól összerázzuk egy peremet szóróban és lefújjuk vele a palántáinkat.

A levelek alsó részeit is kezeljük le, mert a tetű itt, illetve a virágok alatt bújik meg.

fokhagyma is kitűnő fegyver, érdemes pár kicsírázott gerezdet a beteg növény mellé a földbe beültetni. Mivel a gyökereken felszívódó aromától irtóznak a tetvek, kerülni fogják az ágyásunkat.

Ezzel a művelettel arányosan csökkeni fog a hangyák száma is.

Hogyan távolíthatók el a hangyák a kertből vegyszermentesen?

Találtunk a Kisvakond YouTube-csatornáján egy házilag elkészíthető szert, ami vegyszermentes permetszer a tetvek ellen!

Ami kell ehhez a bió permetszerhez:

Egy nagy marék levágott paradicsomlevél, amit berakunk egy aprítógépbe, majd félig felöntjük vízzel, és 24 órát hagyjuk állni.

Egy 2 literes kézipermetezőbe beleöntjük, de előtte mindenképpen le kell szűrnünk, mert eldugulhat a fújóka. Természetesen, nem muszáj aprítógépet használnunk, késsel is lehet vágni!

Ha kipróbálták, osszák meg velünk a tapasztalataikat, várjuk visszajelzésüket a hozzászólásoknál!

Természetesen módszerek a hangyák ellen

A hangyák nem szeretnek bizonyos növényi illatokat, ha meg tudjuk oldani, ültessük el ezeket a növényeket kertünkbe, ilyen például:

  • a kakukkfű,
  • a levendula,
  • a zsálya is.

 

Készíthetünk különféle csalétkeket is, olyan anyagokból, melyeket a hangyák nem tudnak megemészteni, viszont egyáltalán nem mérgezők. Például:

  • kávézacc,
  • fahéj,
  • sütőpor.

 

Ezek elkeverése egy kis cukorral, majd a csalétek kiszórása szintén segítségünkre lehet.

Permet készítéshez, pár csepp (10-14) illóolajra, – ez lehet borsmenta, fahéj vagy levendulaolaj – egy kis vízre és egy kevés ecetre lesz szükségünk.

Melyekkel bepermetezhetjük azokat a területeket, amelyektől távol szeretnénk tartani a hangyákat. Például:

  • negyed csésze víz
  • negyed csésze ecet
  • 14 csepp illóolaj

+1 Tipp: A kiszáradt, nem művelt, meleg talajban érzi jól magát a hangya. Ezért, rendszeresen öntözzük a kertünket, mert a nedvességet nem szeretik, az ilyen helyen nem telepednek meg.

Reméljük, hogy sok hasznos információt kaptak a kerti hangyamentesítéshez!

Feliratkozom a hírlevélre!

További információt szeretnék a kártevőirtásról kapni!

Ezek is érdekelhetik Önt!

Kecskedarázs epret eszik
Blog

Darázsirtási tévhitek

………..és valóság Darazsak gyakran okozhatnak bosszúságot, különösen a nyári hónapokban, amikor kint üldögélünk, vagy piknikezünk a szabadban, amikor jön a kérdés, hogyan szabaduljunk meg tőlük,

Patkányirtási problémák
Blog

Patkányirtási tévhitek

Hogyan irtsuk a patkányokat hatékonyan? A patkányokkal való megküzdés mindig is kihívást jelentett az emberek számára. Ezek a rágcsálók nemcsak károkat okozhatnak az otthonunkban és

Rovarirtás – az ártalmak – megelőzési lehetőségei

Zárjuk le a behatolási kapukat!

A műszaki hiányosságok helyrehozatala csatornák ráccsal történő zárása csatornatörések kijavítása betört pinceablakok javítása és rácsozása ajtók alsó részének bádoglemezes borítása a fellelhető lyukakat üvegcserepes, habarcsos betömése

Kezeljük tudatosan a hulladékot!

Ne tápláljuk őket! A hulladékot, egyéb ételmaradékot, házi -komunális szemetet gyűjtsük és tároljuk lezárható hézagmentes szemétgyűjtő tartályokban, konténerekben. Fontos a a hulladékok folyamatos elszállítása, a tisztaság biztosítása

Szüntessük meg a búvóhelyeiket!

Szüntessük meg a fészkelő és búvóhelyeiket! Az ingatlan környezetét tegyük rendbe! A fészkelésre alkalmas törmelék, téglarakás, építőanyag, széna vagy szalma kazlak szállításaát meg kell oldanunk! a fellelhető lyukakat üvegcserepes, habarcsos betömése egér esetén a fészkelő helyek zavarása, bolygatása

Használjunk csapdákat és irtószereket!

Használjunk csapdákat, riasztószereket, esteleg mérgezett csalétket, kérjük ebben is szakértők tanácsát! A csapdák, mérgezett csalétkek az egerek és nem helyben szaporodó, tehát bevándorolt, behurcolt patkányok esetében a bejutó példányok megtelepedése előtti elfogására, elpusztítására alkalmas.

Guti Tamás

Kártevőszakértő

Miért írunk cikket a rovar és a rágcsálóvilágról és azok irtásáról?

"Szeretnénk, ha az emberek jobban megismernék a rovarvilágot, mert ha ismerik azok élettani sajátosságait, akkor a védekezési szempontok is egyértelműbbek lesznek (itt leginkább a megelőzésre gondolok)."

Kártevőirtás Budapest

Budapest kerületeiben a kártevőírtás kiszállási költség nélkül történik. Budapest összes kerületében (I., II., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX.,X., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII. kerület), rövid határidővel, hatékonyan történik. Ön akár lakásában, házában találkozott kártevőkkel, akár társasház területén vagy cégénel, az írtás diszkréten és biztonságosan megy végbe, amennyiben minket hív.