Darázscsípés miatt életveszélyes állapot

Bejegyzés megosztása

Darázscsípést követően kialakult életveszélyes állapot

2022 júniusában, júliusában egymás után bekövetkező esetekről és tragédiákról hallhattunk, amiket darázscsípés okozott.

Éppen ezért, úgy érzem erről a témáról ismét kell írnom, bár részleteiben ezeket már korábban többször érinettem. Rengeteget foglalkoztunk annak a hangsúlyozásával, minden kártevő esetében – például a hangyák irtása kapcsán– hogy a megelőző jellegű védekezés mennyire fontos!

Most a csípés esetében nézzük meg a megelőzés, a felkészülés a körültekintés fontosságát, bemutatva három pórul járt ember történetét, aki a darázs miatt kritikus helyzetbe került.

kecskedarázs királynő

A bejegyzésünket frissítettük: 2022.10.18-án, az alábbi kapcsolódó cikkel:

Lódarázscsípés miatt egy férfi anafilaxiás sokkot kapott 2022.10.08-án!

Megint történt egy kellemetlen eset, ami ebben az esetben a lódarazsak támadásáról szólt.  A Mátrában kiránduló házaspárra lódarazsak támadtak, 2022. október 8.-án Mindketten elszenvedték a csípéseket, sajnálatos módon a férfi anafilaxiás sokkot kapott. A hölgy telefonon tartotta a kapcsolatot a mentésirányítóval.

„A mátrai helyszín sajnos mentőautóval nem volt megközelíthető, ezért esetkocsit és mentőgépkocsit indítottak, illetve riasztották a miskolci mentőhelikoptert is. Mivel a közelben nem volt alkalmas leszállóhely, gyalogosan indultak megkeresni a beteget. A helikopter orvosa és paramedikusa találtak rá először és stabilizálták az állapotát. A földi mentőkkel közösen elvitték egy olyan területre, ahol már a helikopter is le tudott szállni, azzal szállították kórházba.”

Forrás: https://www.turistamagazin.hu/

Sajnos vannak olyan esetek, amikor a tragédia megtörténik. Ribarics Tamás esete..

„Kómába estem 07.10. napján 17:30 órakor. Egy kis darázs csípése miatt kerültem ebbe a szorult helyzetbe, hogy a testemet nem engedi szabadon valami sötét erő, nem tudok felébredni, beszélni, gitározni, zenélni”

írta ki egyik ismerőse a zenész, Ribarics Tamás, nevében a Facebook-oldalán

„13 napig küzdött, hogy legyőzze a csípés következtében kialakult kritikus, kómás állapotot.”

Sajnos a szervezete feladta harcot….. Őszinte részvétem!

https://24.hu/kultura/2022/07/23/meghalt-ribarics-tamas-darazscsipes-koma/

Szerencsére vannak olyan esetek is, ahol a környezetünkben lévő személyeknek és a szakszerű gyors segítségadásuknak köszönhetően az életveszélyes helyzetek megoldódnak.

A második eset: egy darázs csípése váltott ki allergiás reakciót egy kisfiúnál az aligai strandon

 A kisfiú a csípés után került  veszélyes állapotba, amely a meglévő allergiája miatt,  – értehtő módon  – nagy ijedtséget váltott ki a szülőkből. A mentők szakszerű és gyors helyzetkezelésének köszönhetően a fiúcskával minden rendben.

A részleteket itt olvashatja:

https://www.veol.hu/helyi-kek-hirek/2022/07/darazscsipes-valtott-ki-allergias-reakciot-egy-kisfiunal-az-aligai-strandon

A harmadik eset: amikor egy tapasztalt anyuka és még sok ember összefogása győzött!

„A fémdobozban nem láthatta, hogy két kortyolás közben két darázs is belerepült az italába, amelyet ő azonnal le is nyelt. A darazsak megcsíphették a nyelőcsövét, ami azonnal allergiás reakciót váltott ki, a torok felduzzadása miatt pedig kezdett elzáródni a levegő útja. A gégemetszés elől éppen megmenekült a fiatal nő a hatékonyan fellépő és minden segítséget megadó szemtanúknak, a gyorsan reagáló, minden élethelyzetben orvosként viselkedő szomszéd és a mentő hathatós beavatkozásának hála, de szívmasszázst kellett rajta alkalmazni, és olyan külső jeleket produkált, melyek komoly aggodalmakra adtak okot.”

Dívány

Ahhoz, hogy egy súlyos, darázs által okozott csípést felismerjünk, érdemes megtudnunk, hogy honnan lehet észrevenni az anafilaxia tüneteit.

Mit jelent az Anafilaxia, ami darázscsípés után is jelentkezhet?

A legsúlyosabb, életveszélyes, akár végzetes kimenetelű allergiás reakció, mely során a szervezet keringése pár percen belül összeomlik.

Milyen tünetei lehetnek egy csípés esetén az allergiás reakciónak?

A csípést követően a tünetek felnőtteknél és gyerekeknél eltérőek lehetnek.

Felnőtteknél, a rovarcsípést követően fellépő anafilaxia leggyakrabban angioödémát, szédülést, nehézlégzést, torokszorítást, rekedtséget és eszméletvesztést okoz.

Gyerekeknél is vezető tünet a csalánkiütés/angioödéma, ám náluk gyakran csak a bőrtünet is utal a súlyos állapotra. Nehézlégzés, fulladás, torokszorítás és rekedtség, ritkábban szédülés és eszméletvesztés jelzi az anafilaxiát.

Általános elmondható, hogy a beteg, röviddel a rovarcsípés után (2-30 perc) szédülést, erős szívdobogást érez, sápadt, verejtékezik, esik a vérnyomása. Mellkasi szorító érzés, ajak, arcduzzanat is kísérheti az előbbi tüneteket, nyelési nehézség, hányás alakulhat ki.

Ilyen esetekben a beteg életveszélyben van, azonnali sürgősségi orvosi ellátásra van szükség, melynek során ingravénás gyógyszerekre, szükség esetén újraélesztésre is szükség lehet. Ha a csípésre helyi allergiás reakció alakul ki, antihisztamin tartalmú gyógyszerek felírása történik.

Fontos a tünetek gyors felismerése, mert egy – két perc késedelem is egy ember életébe kerülhet!

A következő tünetekről ismerhető fel:

  • duzzadt (ödémás) nyelv, nyelési nehezítettség, rekedt hang vagy folyamatos köhögés
  • légzési problémák (nehézlégzés, sípoló légzés, folyamatos köhögés)
  • alacsony vérnyomás, sápadtság, ájulás
  • Időnként a hirtelen jelentkező csalánkiütés és az állandósult gasztrointesztinális tünetek (görcsös hasi fájdalom, hányás) jelenléte is utalhat anafilaxiára.

Azonnal orvost kell hívni!

Fontos! A csípést követő allergiát diagnosztizáló orvos, minden esetben elkészíti azt az akciótervet, amely személyre szabottan tartalmazza a tennivalók leírását és a beadandó gyógyszerek nevét, illetve azt is, hogy milyen esetben van szükség sürgősségi ellátásra.

Ebben az esetben receptre írja fel a háziorvos, gyermekorvos vagy az allergológus a patikában kiváltható ellenszérumot. Ennek mindig ott kell lennie a darázsak csípésére allergiás beteg táskájában, amit vészhelyzetben a fertőtlenítő spray használata után a combba kell beadni. Ezt nem lehet elhibázni, így a bajba került ember megmentheti a saját vagy épp a hozzátartozója életét.

Melyik ez a vényköteles, darázsak csípése utáni életmentő készítmény?

Az Epipen:

Epipen nem csak ételallergia hanem darázscsípés allergia esetén is segít!!!!

Ez egy kész kiszerelésű, önadagolós adrenalin injektáló toll.

A darázs csípése esetén, két mozdulattal, könnyen élesíthető. 

Akár ruházaton keresztül is be lehet adni, ezt az életmentő adrenalint.

Darázscsípés-re súlyosan túlérzékeny egyéneknél az Anapen és Epipen ajánlott, az ampullás Tonogen-nel szemben, mivel gyorsabban beadható.

A kép forrása: Index

„Az injekcióból mindig kettőt kell venni, és darabja eddig 16-20 ezer forintba került, vagyis nagyon megterhelte azoknak a pénztárcáját, akik hajlamosak voltak az allergiás rohamokra. A jövőben azok, akiknek korábban már volt anafilaxiás sokkjuk, ingyen kaphatják meg az életmentő injekciós tollakat, akiknél pedig fennáll a súlyos allergiás reakció kockázata, azok 70 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg az eszközöket.”

Telex

Mi a fenti esetek tanulsága?

A megelőzés, a felkészülés, a körültekintés, amit megtehetünk:

  • Édes italokat, süteményeket ne hagyjuk szabadon, zárjuk el ezeket a termékeket (is)! Ha a természetben étkezünk, mindig figyeljük meg az ételt, italt, hogy nincs-e benne méh, vagy darázs. Legyünk körültekintőek, szó szerint! Nézzük meg, miből iszunk és még a falatokat is, mert a dinnyefalatkán is lehet darázs…. És természetesen, a közös szabadtéri piknik során, hívjuk fel erre a környezetünkben mindenki figyelmét!
  • Ha kirándulni készülünk, ne viseljünk nagyon színes, pl. sárga színű pólót, nadrágot, mert ez a szín vonzza a darazsakat (más rovarokat is), ha lehet ne használjunk parfümöket mert ez is ilyen hatást válthat ki.
  • A „darázs szezonban” kerüljük a mezítlábas sétákat, vagy nagyon nézzük meg hova lépünk. Ez a strandon a medencéknél, szabadtéri starndokon, tavak, folyók közelében is fokozatottan igaz!
  • Ha a darázs a közelünkbe repül, ne hadonásszunk, ne csapkodjunk!
  • Ha méhkaptárat vagy darázsfészeket találunk, ne nyúljunk hozzá, semmiképpen se piszkáljuk! Ennek eltávolítását bízzuk az ebben jártas rovarirtó szakemberre.

Fontos, hogy, őrizzük meg a nyugalmunkat, mert így jobban tudunk segíteni!

Ha észleltük a fent részletezett tüneteket, azonnal kérjünk orvosi segítséget!

Remélem, hogy ezzel a leírással is hozzájárultam ahhoz, ha netalán egy ilyen kritikus helyzetben lévő személyt talál az olvasó, akkor higgadtan tudja majd tenni a dolgát, gyorsan felméri a helyzetet, azonosítja a tüneteket és kéri az orvosi segítséget!

Forrás: A megadott linkekeken kívűl a Házipatika weboldala.

Feliratkozom a hírlevélre!

További információt szeretnék a kártevőirtásról kapni!

Ezek is érdekelhetok Önt!

Vándorpatkány áll a fal előtt.
Blog

Vándorpatkány és házi patkány

Érdemes megismerni azt, aki ellen a „harcot kell vívnunk”, ezt minden kártevő esetében hangsúlyozzuk. Ebben a cikkben a vándorpatkányok és az úgynevezett házi patkányok küllemét,

darázscsapda
Blog

Darázscsapda ami nem öli meg a méheket

Ez a bejegyzés azért  készült, mert köszönhetően a jó időnek is, az őszi hónapokban megint többször találkozhatunk kártevőkkel. Megjelenhetnek ismét a kertekben, így a kérdés

Rovarirtás – az ártalmak – megelőzési lehetőségei

Zárjuk le a behatolási kapukat!

A műszaki hiányosságok helyrehozatala csatornák ráccsal történő zárása csatornatörések kijavítása betört pinceablakok javítása és rácsozása ajtók alsó részének bádoglemezes borítása a fellelhető lyukakat üvegcserepes, habarcsos betömése

Kezeljük tudatosan a hulladékot!

Ne tápláljuk őket! A hulladékot, egyéb ételmaradékot, házi -komunális szemetet gyűjtsük és tároljuk lezárható hézagmentes szemétgyűjtő tartályokban, konténerekben. Fontos a a hulladékok folyamatos elszállítása, a tisztaság biztosítása

Szüntessük meg a búvóhelyeiket!

Szüntessük meg a fészkelő és búvóhelyeiket! Az ingatlan környezetét tegyük rendbe! A fészkelésre alkalmas törmelék, téglarakás, építőanyag, széna vagy szalma kazlak szállításaát meg kell oldanunk! a fellelhető lyukakat üvegcserepes, habarcsos betömése egér esetén a fészkelő helyek zavarása, bolygatása

Használjunk csapdákat és irtószereket!

Használjunk csapdákat, riasztószereket, esteleg mérgezett csalétket, kérjük ebben is szakértők tanácsát! A csapdák, mérgezett csalétkek az egerek és nem helyben szaporodó, tehát bevándorolt, behurcolt patkányok esetében a bejutó példányok megtelepedése előtti elfogására, elpusztítására alkalmas.

Guti Tamás

Kártevőszakértő

Miért írunk cikket a rovar és a rágcsálóvilágról és azok irtásáról?

"Szeretnénk, ha az emberek jobban megismernék a rovarvilágot, mert ha ismerik azok élettani sajátosságait, akkor a védekezési szempontok is egyértelműbbek lesznek (itt leginkább a megelőzésre gondolok)."

Kártevőirtás Budapest

Budapest kerületeiben a kártevőírtás kiszállási költség nélkül történik. Budapest összes kerületében (I., II., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX.,X., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII. kerület), rövid határidővel, hatékonyan történik. Ön akár lakásában, házában találkozott kártevőkkel, akár társasház területén vagy cégénel, az írtás diszkréten és biztonságosan megy végbe, amennyiben minket hív.