A darázs ellen az ember
A darázs ellen a védekezésnek többféle lehetősége van, én most a megelőzésről fogok írni, amikor már tömeges mennyiségben látjük a kertünkben repkedni ezeket a rovarokat, akkor a folyamatot, azaz a darázsirtást szakemberre kell bízni, nézze meg, mi hogy dolgozunk.
1. Lépés: Tennivalók, mielőtt beköltözhetnének a darazsak!
Ne hagyjuk, hogy a közvetlen közelünkbe költözzenek ezek a kártevők. Egy igazán aprólékos, alapos szemrevételezéssel kell kezdenünk, de összeségében megéri a fáradozásainkat. Íme néhány tipp, amit meg lehet próbálni és nem kerülnek szinte semmibe:
- A darazsak leggyakrabban a padlásra, vagy a tetőgerendák mellett lévő lyukakba költöznek be. Azonban darázsfészket bárhol találhatunk, kedvelik a víz közelségét, az esőtől védett helyeket, megbújhatnak fában, földben és épületekben is.
Kedvelt helyek: a tetőgerenda melletti rész, lyukak a falon, lyukak a szigetelésen.
Mit tehetünk a beköltözésük megakadályozása érdekében?
Célszerű a legkisebb esélyét is megakadályozni, hogy beköltözésre alkalmas felületet találjanak az otthonukban, vagy annak közelében!
Erre nagyon fontos odafigyelni, érdemes a fent említett helyeket rendszeresen ellnőrizni, mert a darazsak olyan helyekre építik a fészekiket, ami árnyékos és megvédi őket az esőzésektől is.
Fontos figyelmeztetés: ha a darazsak már beköltöztek, akkor nem szabad így védekezni, mert a kártevő kiutat fog találni magának – és az is lehet, hogy ez a kiút a szobánkon keresztül vezet.
Megjegyzés: amennyiben régi cserép van a házunkon, akkoe nehezebb a helyzetünk, mert az elhasználódás miatt, sajnos rengeteg a hézag, ahol lehetőségük van arra, hogy megtalálják a behatolási kapukat a lakásunkba.
2. Lépés: végezzük el a megelőző időszakos munkálatokat – védekezzünk még időben!
- Darazsak ellen – tavasszal
A darazsak csapdázásának az ideje tavasszal van.
Ezt a műveltet mindenképpen tavasszal érdemes csinálni, mert mikor már sok a darázs, akkor csak gyérítjük őket, de az alap problémát nem fogjuk megoldani. Sokféle csapda létezik – a boltban kaphatóak, de a házi gyártásúak is jól tudnak működni. Az ilyen csapdák hátránya, hogy nem kínálnak végleges megoldást a darázsproblémára, abban az esetben, midőn már egy “korosabb”, kiépített fészekkel van dolgunk.
- Darazsak ellen – télen
Elvileg, sőt a szakirodalom is arról ír, hogy a darazsak nem költöznek vissza ugyanabba a fészekbe, de az élet néha máshogy alakul. Ezért én azt mondom, hogy érdemes telente felnézni a padlásra és úgy védekezni, hogy a fészküket megsemmisítjük.
A fészek fizikai megsemmisítését is érdemes szakemberre bízni, de üres fészek esetében, nagy hidegben, óvatosan, akár mi magunk is megoldhatjuk.
Sokan szoktak felhívni tavasz közeledtével, hogy mit csináljanak, ha még csak egy-egy darázs zavarja a nyugalmunkat, amelyek valahonnan bekerülnek a lakásba. Sajnos mindig azt kell mondanom, hogy amíg nem tudjuk, honnan kerültek elő, nem lehet megoldani a problémát véglegesen. Mindig meg kell határozni, hogy hol található a probléma forrása, honnan jönnek elő.
3. Lépés: ültessünk olyan növényeket a kertünkbe amelyek taszítják őket
Léteznek olyan növények amelyeket elkerülnek ezek a rovarok, ilyen pl.:
- az eukaliptusz
- a kakukkfű,
- a fehér üröm,
- a citronella,
- és a fodormenta.
Amennyiben megoldható, válasszuk ki azokat a területeket a kertünkben, ahol többet tartózkodunk, és telepítsük oda ezeket a növényeket. Végeredményben lesz egy zöld levelű növényekkel borított, pompázatos kerthelységünk, ahol (remélve a legjobbakat) nem találkozunk ezekkel az idegesítő zümmögő rovarokkal.
Összefoglalva a fent említetteket, a feladatok:
- A megelőzés mindig a legjobb módszer! Ezért ellenőrizzük az otthonunk környékét, a fent felsorolt helyekre figyelmet fordítva, és akadályozzuk meg a behatolásukat, úgy hogy ezeket a réseket lezárjuk, időben eltorlaszoljuk.
- Ha szükséges végezzük el az említett időszakos, preventív munkákat, tavasszal és télen is!
- Amennyiben megtehetjük, ültessünk olyan növényeket a kertünkbe, amelyek riasztó hatásukkal távol tatják ezeket a nemkívánatos kártevőket!
Érdemes mindig szakembert hívni, mert a darazsak veszélyesek emberre és állatra nézve is!
Mi gyorsan, szakszerűen és garanciálisan végezzük a darázsirtást, hívjon most!
06 70 318 91 08