Lódarázsfészek

lódarázsfészek

Bejegyzés megosztása

Miért veszélyes a lódarázsfészek eltávolítása?

A lódarázsfészek eltávolítása és a lódarázsirtás csak és kizárólag szakemberek beavatkozásával valósulhat meg!

lódarazsat nevezik európai lódarázsnak is, mert a redősszárnyú darazsaknak (Vespidae) ő a legnagyobb méretű európai képviselője. A lódarázskirálynő akár 3,5 cm-es hosszt is elérhet, a herék és a dolgozók (ivartalan nőstények) jóval kisebbek, maximum 2,5 cm-re nőhetnek meg.

Tekintélyes méretei, zajos röpte és fájdalmas, komoly duzzanatot okozó szúrása miatt sokan tartanak ettől a rovartól. A szúrás után jelentkezhet kiütés és zsibbadás is az igen erős fájdalom mellett, súlyos esetben előfordulhat szédülés, rosszullét, hányás, légszomj, légzéskimaradás, szívpanasz, émelygés, akár eszméletvesztés is.

Bármelyiket tapasztaljuk, azonnal mentőt kell hívni, mivel akár egyetlen csípés is halálos lehet. Előfordult már, hogy az egyszerűnek vélt a darázsirtás tragikusan végződött.

Annak ellenére, hogy nem viselkednek agresszíven az emberrel, nem ajánlatos megközelíteni a fészküket védőfelszerelés hiányában, hiszen egy esetleges lódarázs szúrás az arra érzékenyeknél halált okozhat.

A darázsirtó szakember nagy óvatossággal, többrétegű védőruhában, elegendő tapasztalattal biztonságosan végzi munkáját.

Ha a lódarázs fészek mérete úgy kívánja, mentési terv készül, ilyenkor a területet tűzoltókkal biztosítják, akiket az előzetes terepszemlét követően a darázsirtó hív ki. Ha a darázsbefogó szakember úgy ítéli meg a helyzetet, akár a mentősöket is riadóztathatja.

A lódarázs kinézete:

Jellegzetes darázsmintázatuk van, azaz

  • a potrohuk sárga (a legtöbb rokon fajénál sötétebb)
  • a tor felé közeledve fekete mintázattal
  • a tor, valamint a belőle kinővő ízelt lábak barna és fekete színűek
  • míg a fej sárgás sötét mintázattal és barna összetett szemekkel
  • a potroh végében levő üreges fullánk hegyes, egyenes, visszahúzható
  • a királynőknek tojócsövük is van

Mit érdemes tudni a lódarázsról?

Sajnos komoly károkat tud okozni a méhészetek állományában, ugyanis ízeltlábúakkal (is) táplálkozik, és gyakran esnek áldozatául a virágport begyűjtő méhecskék. Az érett gyümölcsöket, mint pl. a szilva húsát is szívesen fogyasztja.

Kolóniában él, társas életű rovar, melynek tagjai tavasztól késő őszig aktívak. A közös munkával befejezett (mert a királynő egyedül kezdi el az építést) darázsfészkek télire kiürülnek, a dolgozók, a herék elhullanak és csak a megtermékenyített királynők telelnek át, hogy a következő évben új családot alapíthassanak.

Mi a helyzet a lódarázs fullánkjával és a szúrásával?

  • a dolgozóknak vannak fullánkjai
  • a hímek nem tudnak szúrni
  • a lódarázsnak nem csípése van, inkább szúrása
  • a fullánkján nincsenek horgok, így nemcsak más rovarok testéből, hanem az emlősök bőréből is képes visszarántani anélkül, hogy a fullánk kiszakadna
  • mivel a potroh igen jól elmozdítható a torhoz viszonyítva, a darázs bármely irányban tud szúrni.

A ló darázs szúrása nagyon kellemetlen és a helyén apró, körülírt duzzanat jelentkezik. A sérült bőrfelületen bőrpír, esetleg csalánkiütés látható, melyet viszkető érzés kísér. komplikáltabb esetben, a tünetek lehetnek még:

  • szív- és légzési panaszok,
  • fojtogató légszomj,
  • átmeneti légzéskimaradás,
  • emésztési panaszok,
  • hányinger,
  • émelygés,
  • gyakori széklet,
  • görcsös hasi fájdalom,
  • idegrendszer és izomrendszer zavarai,
  • lokális fájdalom a sérült területen,
  • zsibbadás.

Mit tegyünk, ha megszúrt a lódarázs?

Szúrása önmagában csupán fájdalmas, (mint ahogyan azt fentebb említettük), azonban allergiás reakció esetén akár halált is okozhat.

Amennyiben csak helyi tüneteket tapasztal, elegendő, ha a szúrás helyét ecetes, citromleves vízzel ajánlatos kezelni, ami semlegesítheti a lúgos méreganyagot.

Használható még az antihisztamin-, illetve lidokaintartalmú kenőcs is, sokat segíthet a hűtés és a jegelés is, egészséges embernél egy csípés esetén, – ha nem lép fel allergiás reakció – ez elegendő lehet.

Ha több szúrást is észlel, biztonságosabb, ha az orvosnak is megmutatja, merthogy néhány esetben súlyosabb következmények is felléphetnek.

Illetve az arcot, nyakat, szájüreget ért szúrás allergiás reakció nélkül is fulladást eredményezhet, ebből kifolyólag, ha ez bekövetkezne akkor haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!

A lódarázsfészek:

A fészek 2–3 méteres körzetében, akár indokolatlanul vagy minimális ingerlésre is támad, minél távolabb van annál „szelídebb” az állat, ha nem érzi veszélyben a kolóniát.

Hazánkban a lódarázs építi a legnagyobb fészkeket, amikben a sejtméret is nagyobb, mint a többi darázs esetében. Ahogy a kolónia lélekszáma növekszik, úgy a fészek is egyre nagyobb lesz.

Hogyan épül a lódarázsfészek?

Lódarázsfészek épül

Mivel a kifejlett lódarazsak a telet nem élik túl, egyedül az áttelelő királynő marad életben, ezért egyedül kezdi el az új fészke építését. Lehetőleg az előzővel megegyező helyszínen, (de nem az elhagyott korábbi fészkébe).  A kedvelt helyei az építéshez az esőtől védett faodúk, madáretetők, padlások, széldeszka alja vagy a kerti tárolók (és még sok egyéb meglepő hely lehet).

A királynő az elhalt fáknak a szálait rágcsálja, mert ebből könnyebben készíti el a fészekalapot. Egy éjszaka alatt, hosszú lelógó cellákat épít (kb. 40 cellát készít egyedül), amibe azonnal petét rak, melyekből 1–2 milliméteres, fehér lárvák kelnek ki, amelyeket ő táplál 21–24 napon át. A lárvák, ha éhesek, percegő hangot  hallatnak.

Majd öt lárvastádiumon mennek keresztül a bábozódásig, fehér fonalat bocsátanak ki, mellyel beszövik a sejtjeik bejáratát, és az elzárt üregben bebábozódnak.

30-50 nap telik el az egyed kifejlődéséig, ez az oka annak, hogy miért jelennek meg az első dolgozók (körülbelül) júniusban.

Hogyan működik a kolónia?

A lárvákat eleinte a királynő eteti, később a kifejlett dolgozók veszik át ezt a szerepet. A lárvák tápláléka állati fehérje, legtöbbször kisebb rovarok vagy méhek (sajnos). A királynő addig önellátó amig az első dolgozók el nem kezdik őt táplálni, elrágcsálja a sérült fa részeket, és a gyantát is. A dolgozók a virágok körül repkednek, hogy a mézgyűjtőket elkaphassák, és ezzel is táplálják a királynőt és a lárvákat és egymással is megosztoznak a táplálékon.

A fiatal dolgozók és herék még két-három napig a sejtben maradva remegésükkel melegítik szomszédos sejtekben nevelkedő testvéreiket, így gyorsítva azok fejlődését. Kirepülésük után átveszik anyjuktól a lárvák táplálását, a fészek toldását és őrzését.

A lépet búrával fedik, ami védi azt a természet viszontagságaival szemben. A királynő egyre ritkábban repül ki, és inkább csak a petézésre és a kolónia irányítására koncentrál. A fészekben pedig több sejt épül, majd a királynő az új és a régi sejteket is bepetézi.

Egy sikeres kolónia 200 fiatal anyakirálynőt is ki tud nevelni, akik ősszel párosodnak, a hímek október végén elpusztulnak.

Abban az esetben, amennyiben már nincs több hely a fészek számára, ilyenkor a dolgozók keresnek egy alkalmas helyet, és ott egy új fészket kezdenek el építeni. Idővel a királynő is csak az új helyre rakja le a petéit, ilyenkor a régi fészek előbb-utóbb kiürül.

A lódarázsfészek lerombolása jó ötlet?

Ha az emberek lerombolják a fészket, a darazsak többnyire az eredeti helyen próbálják meg újjáépíteni. Egyes elméletek szerint, a kolónia eltüntetése érdekében nem lerombolni kell a fészket, hanem áthelyezni, erre vagy a darazsak kiirtására csak szakértők vállalkozhatnak.

Nem csak a fészket szükséges elpusztítani, ámde vele együtt az  anyakirálynőt és természetesen a kolóniát is.

Éppen ezért, a darázsirtás célja a fészkek felkutatása, és a benne élő összes lódarázs egyidejű elpusztítása.

Célszerű a darázsirtó porozógéppel történő befújás alkalmazása, majd amikor már nem maradt túlélő, el lehet kezdeni a darázsfészek fizikai szétrombolását is.

Érdekességek a lódarázsról:

  • A nőstények potroha hat, a hímeké hét szegmensből áll.
  • A nőstények csápja 12, a hímeké 13 ízre tagolódik.
  • A lódarazsak kolóniáinak precízen működő életét a genetikai kódok mellett nagy valószínűséggel vegyi kommunikáció irányítja.
  • Más darázsfajoktól eltérően a királynő hormonjai nem nyomják el a dolgozók petefészek-működését.
  • Hordó nagyságúra is megnőhet a darázsfészek

 

Hordó nagyságúra is megnőhet a darázsfészek!

+1 Érdekes Blikk cikk – 2018.08.10 –  Ez a bejegyzés is igazolja, hogy csak szakértő bevonásával távolíttassuk el a lódarázsfészket, mentő, tűzoltó és a szakértő is szükséges hozzá!

50 ezer lódarázs szállta meg a jászberényi pár házát – Újabb szörnyű tragédiától rettegtek”

Ez is érdekelheti Önt:

Az újjabb bejegyzéseinkben a tőrösdarazsakról, a kecskedarázsról és a német darázsról , a darázscsípés veszélyéről, darázsról írtunk, a linkre kattintva elolvashatják ezeket is, figyeljék meg a darazsak közötti különbségeket!

Források: Wikimedia Commons, Wikipédia a szabad enciklopédia

Feliratkozom a hírlevélre!

További információt szeretnék a kártevőirtásról kapni!

Ezek is érdekelhetik Önt!

Darázsfészek a verébdeszka alatt
Blog

 Darázsirtás szakemberrel

Ebben a cikkben bemutatjuk, miért érdemes darázsirtás szakemberrel végeztetni, és hogyan zajlik a folyamat. A darázsirtás szakemberrel történő elvégeztetése biztonságosabb, hatékonyabb és hosszú távon gazdaságosabb

Rovarirtás – az ártalmak – megelőzési lehetőségei

Zárjuk le a behatolási kapukat!

A műszaki hiányosságok helyrehozatala csatornák ráccsal történő zárása csatornatörések kijavítása betört pinceablakok javítása és rácsozása ajtók alsó részének bádoglemezes borítása a fellelhető lyukakat üvegcserepes, habarcsos betömése

Kezeljük tudatosan a hulladékot!

Ne tápláljuk őket! A hulladékot, egyéb ételmaradékot, házi -komunális szemetet gyűjtsük és tároljuk lezárható hézagmentes szemétgyűjtő tartályokban, konténerekben. Fontos a a hulladékok folyamatos elszállítása, a tisztaság biztosítása

Szüntessük meg a búvóhelyeiket!

Szüntessük meg a fészkelő és búvóhelyeiket! Az ingatlan környezetét tegyük rendbe! A fészkelésre alkalmas törmelék, téglarakás, építőanyag, széna vagy szalma kazlak szállításaát meg kell oldanunk! a fellelhető lyukakat üvegcserepes, habarcsos betömése egér esetén a fészkelő helyek zavarása, bolygatása

Használjunk csapdákat és irtószereket!

Használjunk csapdákat, riasztószereket, esteleg mérgezett csalétket, kérjük ebben is szakértők tanácsát! A csapdák, mérgezett csalétkek az egerek és nem helyben szaporodó, tehát bevándorolt, behurcolt patkányok esetében a bejutó példányok megtelepedése előtti elfogására, elpusztítására alkalmas.

Guti Tamás

Kártevőszakértő

Miért írunk cikket a rovar és a rágcsálóvilágról és azok irtásáról?

"Szeretnénk, ha az emberek jobban megismernék a rovarvilágot, mert ha ismerik azok élettani sajátosságait, akkor a védekezési szempontok is egyértelműbbek lesznek (itt leginkább a megelőzésre gondolok)."

Kártevőirtás Budapest

Budapest kerületeiben a kártevőírtás kiszállási költség nélkül történik. Budapest összes kerületében (I., II., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX.,X., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII. kerület), rövid határidővel, hatékonyan történik. Ön akár lakásában, házában találkozott kártevőkkel, akár társasház területén vagy cégénel, az írtás diszkréten és biztonságosan megy végbe, amennyiben minket hív.