Patkányok – a város részei?

patkányok a kamrában

Bejegyzés megosztása

A napokban két cikk jelent meg a városban élő patkányokról és a patkányirtás szükségességéről. Az egyik egy hazai míg a másik a Rómában lévő patkány helyzetről ír.

A címre kétféle választ lehet adni. Igen- Nem

Igen: A városokban mindig megtalálhatóak voltak a patkányok, mert rendkívül jól tudnak alkalmazkodni a körülményekhez- márpedig egy városi környezetben jól eltudnak lenni például a csatornahálózatban. Ott meleg van, van táplálék, víz stb. A patkányirtást sok városban megszervezik, a magyar jogszabályok szerint az önkormányzatoknak évente kétszer gondoskodniuk kell ennek megszervezéséről. Sajnos a pénzhiány miatt ez nem egy állandó folyamat, a tapasztalat szerint inkább tűzoltásként kezelik a patkányirtást.

Budapesten a patkányirtás ebből a szempontból kivétel, mert a főváros minden évben elvégezteti, de az egyre több bejelentésből úgy tűnik, hogy a patkányok kezdenek ismét elszaporodni.

Nem: Hát ki akarja elfogadni hogy patkányokkal kell együtt élnie? 🙂

Hogyha Ön tapasztalt maga körül akkor keressen meg minket, a patkányirtást nagy tapasztalattal végezzük és biztonságosan!

patkány írtás

Feliratkozom a hírlevélre!

További információt szeretnék a kártevőirtásról kapni!

Ezek is érdekelhetik Önt!

hangyák a lakásban
Blog

Hangyák a lakásban télen

Ebben a cikkben bemutatjuk, hogy miért jelenthetnek problémát a hangyák a lakásban télen, és mit tehetünk ellenük. Sokan úgy gondolják, hogy az apró rovarok, mint

Kecskedarázs epret eszik
Blog

Darázsirtási tévhitek

………..és valóság Darazsak gyakran okozhatnak bosszúságot, különösen a nyári hónapokban, amikor kint üldögélünk, vagy piknikezünk a szabadban, amikor jön a kérdés, hogyan szabaduljunk meg tőlük,

Rovarirtás – az ártalmak – megelőzési lehetőségei

Zárjuk le a behatolási kapukat!

A műszaki hiányosságok helyrehozatala csatornák ráccsal történő zárása csatornatörések kijavítása betört pinceablakok javítása és rácsozása ajtók alsó részének bádoglemezes borítása a fellelhető lyukakat üvegcserepes, habarcsos betömése

Kezeljük tudatosan a hulladékot!

Ne tápláljuk őket! A hulladékot, egyéb ételmaradékot, házi -komunális szemetet gyűjtsük és tároljuk lezárható hézagmentes szemétgyűjtő tartályokban, konténerekben. Fontos a a hulladékok folyamatos elszállítása, a tisztaság biztosítása

Szüntessük meg a búvóhelyeiket!

Szüntessük meg a fészkelő és búvóhelyeiket! Az ingatlan környezetét tegyük rendbe! A fészkelésre alkalmas törmelék, téglarakás, építőanyag, széna vagy szalma kazlak szállításaát meg kell oldanunk! a fellelhető lyukakat üvegcserepes, habarcsos betömése egér esetén a fészkelő helyek zavarása, bolygatása

Használjunk csapdákat és irtószereket!

Használjunk csapdákat, riasztószereket, esteleg mérgezett csalétket, kérjük ebben is szakértők tanácsát! A csapdák, mérgezett csalétkek az egerek és nem helyben szaporodó, tehát bevándorolt, behurcolt patkányok esetében a bejutó példányok megtelepedése előtti elfogására, elpusztítására alkalmas.

Guti Tamás

Kártevőszakértő

Miért írunk cikket a rovar és a rágcsálóvilágról és azok irtásáról?

"Szeretnénk, ha az emberek jobban megismernék a rovarvilágot, mert ha ismerik azok élettani sajátosságait, akkor a védekezési szempontok is egyértelműbbek lesznek (itt leginkább a megelőzésre gondolok)."

Kártevőirtás Budapest

Budapest kerületeiben a kártevőírtás kiszállási költség nélkül történik. Budapest összes kerületében (I., II., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX.,X., XI., XII., XIII., XIV., XV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII. kerület), rövid határidővel, hatékonyan történik. Ön akár lakásában, házában találkozott kártevőkkel, akár társasház területén vagy cégénel, az írtás diszkréten és biztonságosan megy végbe, amennyiben minket hív.